Mondtam, hogy itthon csak jobb lehet

Az, ami ma Veszprémben zajlott, az történelem. Nyilván tudom, hogy játszottunk már BL- negyeddöntőt, sőt, nyertünk is BL-negyeddöntőt, és még jobban sőt, BL-döntőt is játszottunk már ugye, de mivel a történelem köztudottan hajlamos ismételgetni önmagát, így erre is ráhúzhatjuk a vizes lepedőt: márpedig ez történelem.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Tényleg ilyen sima volt?

sulicpsgBiztosan nem csak én voltam úgy vele, hogy nem akartam elhinni, tényleg bombafavoritok vagyunk. Ahogy szondáztam a csarnok előtt a szurkolókat, valahogy mindenkin azt éreztem, hogy tart a meccstől, pedig senki nem tudott okot mondani rá azon kívül, hogy „ha egyszerre többnek is elsül a keze..”.

Nem sült el. Egynek sem, még az egyetlen kézilabdázóra emlékeztető létformának, Hansennek sem, aki küzdött, harcolt, de eltűnt a fák között. Velük szemben viszont egy olyan csapat állt, amely ott van a világ legjobb négy csapata között, és így vitán felül megérdemelten jutott be végre a Final4-ba. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Vége a parázásnak

Én már nem félek. Latolgattunk, elemeztünk, kérdezősködtünk eleget az elmúlt napokban, megismertük a PSG-t kívülről, kicsit belülről is, de a szurkolói lét lényege, hogy bármekkora információ-adag gyűlik is össze a fejedben egy adott meccsről, a tévé elé ugyanúgy huppansz le, mint öreganyád. Nem tehetsz semmit, csak összeszorított farpofával bámulsz, és reméled, hogy… szóval reméled.

csaszipsg Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Címvédés, oh yeah!

Itt és most hősiesen bevallom – persze amikor Csapszi meccs előtt rákérdezett, nem büszkélkedtem vele – de tényleg féltem kicsit attól, hogy bebukjuk ezt a kupát. Jöhetnek a szokásos közhelyek, hogy egy meccsen bármi lehet, hogy a labda kerek, satöbbi, ráadásul a Szegednek is illene nyernie valamit idén végre. Mármint azok szerint, akik ezt a meccset kékben nézték végig, hehe. Mert hát most már ezen az árfolyamon kicsit drága az ezüst, ugye. Buksisimi jár a veszprémieknek kicsi csihi-puhival megszórva, mert azért még egy ilyen félig sima kupagyőzelem után sem lehetünk maradéktalanul elégedettek.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nem kell spanyolviasz

Jöhetnénk itt a kicsit elferdített közhelyekkel, hogy egyszer volt Pécsett kupavásár, és ilyenek, de egyrészt az nem is Pécsett volt, másrészt meg amúgy sem volna semmi értelme. Mármint a szájkaratén kívül, de az meg most még nálunk is elmaradt rendesen. Pedig Szögeden készülnek, az látszik. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

MK avagy Trófea a vitrinbe!

Levél érkezett régi barátunktól, Töcöktől, benne egy MK-döntős szösszenet, melyben többszörösen támasztja alá, hogy miért is kellene kupát nyernie – Pécsett már másodszor története során – a Pick Szegednek. Természetesen én csak kicsi részleteiben osztom a véleményét, de mivel elképesztően igazságos, és elfogadó vagyok, így gondolkodás nélkül megosztom veletek. Aztán majd írok én is 1et.

Innen tehát Töcök jön: Szegedi szemmel vizsgálom a lehetőségeinket Magyar Kupa-nyerést illetően. Kicsit általános, szakmainak vélt kérdésekkel indítok, de utána jön a lényegi elemzés nem annyira szakmailag. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

“Most van itt az idő, hogy az álmainkért küzdjünk”

velux_ehf_logo_14Mint ahogy azt a meccset követő sajtótájékoztatón többen is elmondták, a Veszprém védekezését sikerült visszahozni a plocki gödörből, egy félidőre. Ez most elég is volt. De a következő fordulóban már nem lesz elég, ez teljesen biztos. Ma (meg még holnap) kiderülnek a lehetséges ellenfeleink, ahogy vártuk is, ott lesz a Flensburg, és bár sokan a Metalurgot várják még, szerintem a Kolding megcsinálja otthon (nem csinálta meg, így a Metalurg), így közülük, meg valószínű a PSG, Kielce párosból kaphatunk ellenfelet, már Kölnért.  Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Párhuzamos dimenzió

veplockFélszegen feltenném a kérdést, hogy ez mi a bánatos lószerszám volt?! Megmondom: ijesztgetjük a szurkolókat, és altatjuk az ellenfeleket (egyébként nem a Veszprém az egyetlen, aki ezt a taktikát választja a nyolcaddöntőkben). Ha nem ez, akkor egy párhuzamos valóságban jártunk, ahol puncija nőtt az egyik legkeményebb hatos falnak, két világbajnok irányító együtt volt képtelen összesen öt épkézláb támadást levezényelni, és a Final4-ba vágyó csapatnak vért kellett izzadnia a végén, hogy csak egy gól legyen a hátránya a visszavágó előtt. A gyenge veszprémi szezon folytatódik, és ez lassan aggasztóbb, mint a forintárfolyam. Pedig. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Utálok esélyes lenni!

Valahogy én még rosszabbul viselem az esélyesség nyomását, mint a csapataink. Idegesít, hogy nem vagyunk underdogok, sokkal jobban szeretem, ha nincs rajtunk nyomás egy meccs előtt. Márpedig most a Veszprémen, és szerintem a Szegeden is ott van.

Kéz a kézben a nyolc közé

Kéz a kézben a nyolc közé

Az MKB-tól minden csalódás, ami nem győzelem, és hiába tudjuk, hogy tényleg jó kis csapat a Plock, ezen ez mit sem változtat. A Szegedé nyilván más helyzet, hiszen a Nantes azért a mezőny egyik kiemelkedő csapata, de a szegedi meccset (illetve az első félidőt) látva ez sem tűnik megoldhatatlan feladatnak. A Veszprémnek pedig most kell úgy csinálni, mint egy BL-esélyesnek. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nem kell kelteni, lesz hangulat magától!

A magyar bajnokságot vezető Pick Szeged a rájátszásban pályaelőnyt biztosító pozíciója megtartásáért lép pályára a címvédő MKB-MVM Veszprém otthonában a bajnokság csúcsrangadóján. Önmagában ez a mondat elég ahhoz, hogy mindenki megbolonduljon?

BFF (fotó: Délmagyar)

BFF (fotó: Délmagyar)

Rendőri felvezetés, kiemelt biztonsági kockázat? Végre jelentős létszámban képviselteti magát a szegedi tábor az Arénában, erre ez megy, pedig őszintén szólva nem is emlékszem, mikor volt utoljára bármiféle balhé a két csapat meccsén. Pedig el clásicóra készülünk (hehe), ráadásul nem is a bajnoki cím dől el, csak a rajtpozíció – a legutóbbi szegedi bajnoki cím idején is a Veszprémnél volt a pályaelőny, csak megjegyezzük. Egy kattintás ide a folytatáshoz….